Teszt: TMB130/780 apokromát

Egy apo objektív - szubjektíven

(Meteor, 2005/5. szám)

Apokromatikus lencsés távcsövek - röviden apokromátok. A legsokoldalúbb műszerek és persze a legdrágábbak...

   TMB. Nem is olyan rég ismerjük ezt a nevet, talán 2000-2001 táján hallhattunk róla először. Apokromátokat, és újabban már kiegészítőket is gyárt. A cég 100/800-as modelljének hamar híre ment, kimagaslóan jó színkorrekciójának és kiváló képalkotásának köszönhetően. Így is hirdetik: Zero color apo A távcsövek lelkét, az objektívet Thomas M. Back amerikai optikus tervezi. A kivitelezést már a német APM-Telescopes cég vezetője Markus Ludes intézi, aki oroszországi kapcsolatai révén az LZOS optikai gyárral készítteti el a lencséket. Ezek Németországban kerülnek tubusba, melyet az APM felügyelete alatt helyben készítenek. A kész távcsövek aztán innét kerülnek a kereskedőkhöz, vagy közvetlenül a megrendelőkhöz. Az amerikai kontinensre kerülő példányokat azonban Thomas Back még egyenként leteszteli, ellenőrzi, mielőtt az a gazdája birtokába kerül.

    A gyári tubusok robusztus kialakításúak, legendás német precizitással megmunkált darabok. Jelenleg 2”-es, vagy 3,5”-es (90mm) szabad belső nyílású fókuszírozóval szerelik őket. Utóbbihoz nagyméretű fotografikus korrektor- lencsét is lehet vásárolni, amivel 80-90mm-es képátlót is tökéletesen kirajzolnak az objektívek.

   Nagy örömet jelentett a barkácsoló kedvű amatőröknek a márka megjelenése, hiszen a kiváló minőségű objektívek nem csak tubusban, hanem egyedi termékként, foglalatba szerelve is megvásárolhatóak, a komplett távcső árának kb. feléért. (Talán az egyetlen gyártó a piacon amely külön objektívekkel is kiszolgálja a vásárlókat. Rovatvezető megjegyzése). Különböző fókuszokkal, szériában több mint tízféle átmérőben készülnek, 8 cm-től egészen 35cm-ig (!). Külön megrendelésre még 35 cm feletti átmérőt is elkészítenek, de ennek finanszírozására már bizonyára lottó ötös szükséges. A széles méretválasztékban mindenki megtalálhatja a magának (és bankszámlájának) legmegfelelőbb modellt. A paletta minden darabja SD triplett, az egyetlen kivétel a legkisebb, 80mm-es - mely az SD üveg helyett fluorit kristályból csiszolt tagot tartalmaz. Az objektívek sajnos tubus nélkül sem olcsók, kb. 1000 euróról indul a lista, ami az átmérő növekedésével hamar az egekbe szökik.  

A 130mm-es modell egyelőre F/6-os fényerővel kapható (tavaszra ígérik az F/9-est), mely vizuális észlelések mellett ideális asztrofotózásra is. Csupán az objektív 3,5 kg, aminek egy részét a foglalat teszi ki, amit az üveghez hasonló hőtágulás miatt acélöntvényből készítenek. Gravírozott felirat tájékoztat bennünket arról, hogy pontosan milyen típusú és milyen sorozatszámú darabbal is állunk szemben. A lencse háromtagú, melynek középső tagja speciális, alacsony diszperziójú üvegből készült. Ez az orosz LZOS cég által kifejlesztett OK4 -es üveganyag, amit -- sok más hasonló törésmutatójú üveggel együtt -- SD-nek neveznek. A lencsetagokat egymástól légrések választják el, ami különböző görbületi sugarú felületek párosítását teszi lehetővé az egymás felé forduló felületeken is, így az olajos, vagy ragasztott triplettek 4 felületével szemben 6 áll rendelkezésre a tervezésnél. A tervező szerint így jobb színkorrekció érhető el természetesen a minimalizált hullámfronthiba mellett. A tükrözésgátló (antireflexiós) bevonatok lila, sötétzöld és sötétkék színekben játszanak. A gyártó felületenként kb. 0,5% fényveszteséget, a teljes objektív áteresztésére pedig 95-96%-ot ad meg. 

Jómagam másfél éve vásároltam egy ilyen 130/780-as TMB lencsét tubus nélkül, remélve, hogy a távcső hazai kivitelezése a gyárinál jóval olcsóbban megoldható, nem utolsó sorban pedig egyedi igény szerint történhet. Így is lett. Asztrofotós álmok beteljesülését vártam a távcsőtől, ezért megvásároltam a hozzá való field flattenert is. Mivel ez a korrektor eleve nagy látómezőre korrigál, az volt a tervem, hogy egy megfelelő gépváz beszerzése után lehetőség legyen 120-as (közép)formátumú filmre is fotózni. Ennek az az előnye a hagyományos kisfilmmel szemben, hogy azonos felbontás mellett sokkal nagyobb látómezővel készíthetünk képeket, így számos nagykiterjedésű objektumot is megörökíthetünk távcsövünk primerfókuszában. Ebben az esetben a 6x7 cm-es formátum kb. 4x5 fokos égterületet jelent a kisfilm kb. 1,7 x 2,5 fokos látómezejével szemben. Így talán még jobban hangzik:  20 négyzetfokos égterület a 4,25 négyzetfokhoz képest. A különbség tényleg imponáló.     

Nem bízva a véletlenre, a távcsövet saját terveim alapján, a Proximával közösen építettük meg. Egy évvel később már végleges formájában tarthattam kezemben a megálmodott műszert. A tervezés egyik fő szempontja volt a minél könnyebb szállíthatóság, így a kompakt felépítés, és lehetőség szerinti legkisebb tömeg. A fotózáshoz szükséges nagy vignettálatlan látómező óriási fókuszírozót igényel, amit 90mm-es belső átmérőjűre készítettünk, klasszikus fogasléces mozgatással. Az objektív természetesen jusztírozható, a harmatsapka hátratolható, a tubusban pedig kiélezett peremű árnyékoló blendék akadályozzák meg a belső fényszóródást. A továbbiakban - mivel a komplett távcső tesztelése úgy érzem, nem az én feladatom - magáról az objektívről szerzett tapasztalataimat osztanám meg a kedves Olvasóval.    

A lencséhez minőségi tanúsítvány járt, mely szerint annak definíciós fényessége 98%-os, 532nm-es hullámhosszon, zöld fényben mérve. A csillagteszt is ezt támasztja alá: az intra- és extrafokális képben csak nüansznyi eltérést vehetnek észre a tapasztaltabbak. Közepesen fényes csillagon, jó légköri nyugodtságnál a fókuszban kemény, kontrasztos Airy-korong és halvány, vékony diffrakciós gyűrű látszik, mely szintén a kiváló minőséget igazolja. A lencse meglepően jól színkorrigált, különösen ha F/6-os fényerejét és viszonylag nagy átmérőjét is figyelembe vesszük. Még nagy nagyításnál, és a legfényesebb csillagoknál sem vehető észre a klasszikus kékes halo, sőt, semmilyen idegen elszíneződés nem tapasztalható. Egyedül a kissé defókuszált csillagkép árulja el, hogy refraktorba pillantunk, ekkor minimális színezés azért észrevehető a gyűrűk között. Mindemellett a bolygók is színtisztán, penge élesen és kontrasztosan ragyognak a látómezőben. A 2003-as nagy Mars közelség alkalmával egyszer, - amikor épp nem volt annyira csapnivaló a légköri nyugodtság abban az alacsony horizont feletti magasságban - kitakarva a bolygó ragyogó korongját egyértelműen lehetett látni a Deimost. A Phobos bizonyára csak azért nem látszott, mert akkor mindössze néhány ívmásodpercre volt anyabolygójától. A mély-ég objektumok is gyönyörűen mutatnak egy ilyen távcsőben, de bevallom, nem sok időt töltöttem vizuális észleléssel, mivel amikor erre igazán lehetőségem lenne, a vezetőokulár vörösen derengő szálkeresztjének sziluettjét próbálom a retinámba égetni. Annyi azért kiderült, hogy ágasvári égen bőven 14 magnitúdó alatti a határfényesség, ennek megfelelően a fényesebb gömbhalmazokban hemzsegnek a felbontott csillagok, az M51 spirálozik, és kis nagyítás mellet akár 3.5 fokos vignettálatlan látómezőben élvezhetjük a nagykiterjedésű objektumokat. Ne feledjük azonban, hogy egy 13cm-es apokromátnak is vannak korlátai. Az a tapasztalatom, hogy mind a mély-egek, mind a bolygók, kettősök vizuális megfigyelésében egy hasonlóan jó minőségű, mérsékelt kitakarású 15 cm-es Newton is képes ezt a szintet hozni. Be kell vallanom, hogy a 152/900mm-es Makszutov-Newton távcsövem emlékeim szerint semmiben sem nyújtott kevesebbet vizuálisan, kivéve persze a kisebb látómezőt, mely - kis nagyítású megfigyeléseknél - a kis kitakarás miatt ugyan nem zavaróan, de észrevehetően vignettált. A kisebb látszó átmérőjű mély-ég objektumokból még egy kevésbé jó minőségű, de jól jusztírozott 20cm-es newton is minden bizonnyal sokkal többet megmutat.

Azt gondoltam, hogy egy lencsés távcső hamar aklimatizálódik, nem kell sokat várni, míg megnyugszik benne a kép. Ez bizonyos értelemben így is van, valóban már rövid idő elteltével nyugodt képet mutat a távcső még télen is, amikor a szoba melegéből kiteszem a mínuszokba. Azonban egy dolog nagy meglepetésként ért. Ez a modell nagyon fényerős lencsefelületeket is tartalmaz, - f/1-es körüli görbületek is vannak benne - ezért rendkívül érzékeny arra, hogy a lencsék tökéletesen egyforma hőmérsékletűek legyenek. Ellenkező esetben a képalkotás szférikus aberrációval és zónahibával terhelt. Nyári estéken, amikor gyorsan süllyed a hőmérséklet, bizony az először feltűnő csillagokat, bolygókat szemlélve észrevettem, hogy nehezebben tudok fókuszálni, nem olyan briliáns a képalkotás, mint később, egy-két óra elteltével. Ennek oka, hogy míg a két szélső tag érintkezik a környezeti levegővel, következésképpen viszonylag gyorsan hűl, a közre zárt lencse lényegesen nehezebben adja le a hőt. Sajnos a téli hónapokban, ha meleg szobából teszem ki a távcsövet az ég alá, a 20-30 fokos hőmérséklet különbséggel nagyon lassan birkózik meg az objektív. A leképezés az első két órában annyira rossz (persze az csak magához képest), hogy minőségi nagy nagyítású észlelésre nem is lehet használni a műszert, annak ellenére, hogy már kb. fél óra után rezzenéstelen benne a kép. (Megjegyzem, a tubus 2mm-es falvastagságú alumíniumból készült, mely jó hőátadási tulajdonságokkal rendelkezik.) Legalább 4 órába telik, hogy igazán éles bolygóképet lássak, feltéve, hogy időben levettem az objektívsapkát. Ez különösen akkor kellemetlen, ha téli estéken, pl. munkából hazatérve teszi ki az ember a távcsövet, és mire észlelni tudna, már éjszaka van, vagy a kiszemelt célpont adott esetben már rég a fák közé bújt, esetleg le is nyugodott. Ez ellen csak úgy lehet védekezni, ha a távcsövet szabadban, vagy fűtetlen garázsban tároljuk. Ha ez nem megoldható, fanatikusoknak még szóba jöhet a hűtőszekrényben, vagy fagyasztóládában való tárolás is.     

Mivel a kiszemelt objektívvel asztrofotós álmokat dédelgettem, nem sokáig váratott magára az első kép elkészülése. Sajnos a lencse, ahogyan az lenni szokott - görbült fókuszsíkja miatt - korrektor nélkül még a kisfilmet sem rajzolja ki tökéletesen, csak kb. 20mm átmérőjű körben teljesen élesek a csillagok. Próbára tettük a távcsövet egy Canon EOS 10D tükörreflexes digitális fényképezőgéppel is (a chipméret többé-kevésbé azonos a Canon 20D, 300D, 350D, Nikon D70-D100-as modelljeivel). Korrektor nélkül az ezzel készült felvételek sem élesek peremtől peremig, kb. 15mm-es körön belül kifogástalan a leképezés, ami tulajdonképp nem túl zavaró, mivel ezek a gépek APS-C méretű, 15.1x22.7mm-es érzékelővel rendelkeznek. Így a látómező legnagyobb része még szépen korrigált marad.

A field flattenert sok gyártó már eleve beépíti fotografikus, vagy fotovizuális apokromát tubusába, ilyenek pl. a Vixen, Pentax, Takahashi és TeleVue egyes modelljei. A TMB-nél ez külön megvásárolható kiegészítő, mely két 84mm átmérőjű lencsetagból áll, erősen görbült homorú és domború felületekkel. Ezt közvetlenül a gépváz elé kell elhelyezni oly módon, hogy a leghátsó lencsefelület közepe a fókuszsíktól 113 mm-re legyen. Örömmel tapasztaltam, hogy a korrektor hibátlanul teszi a dolgát. Még a 6x7cm-es képmezőt is egészen a sarkokig tökéletesen korrigálja, ami 90mm-es képátlót jelent! Idegen reflexiónak, vagy befénylésnek nyoma sincs a képeken. A 6x7-es formátummal elért 4x5 fokos látómező sok olyan objektumot enged teljes pompájában lefotózni, amit egyébként csak teleobjektívvel tudnánk megtenni. Ilyenek pl. az Észak-Amerika-köd, IC1396, Rosetta-köd, Kalifornia-köd, Boszorkányfej-köd, vagy egy LM-ben az Orion-köd a Lófej-köddel, vagy az M78 és a Barnard-ív északi szakasza, és még sorolhatnám.

    Minden tekintetben kiváló objektív ez a 13 cm-es TMB, de úgy gondolom, hogy kizárólag vizuális megfigyelésekhez talán nem éri meg a befektetést. Hátizsákos utazótávcsőnek nem éppen ideális, fix felállításra, vagy autós kitelepülésre meg nagyobb teljesítményű műszerek sokkal kevesebb pénzért is beszerezhetőek. Azonban az igazán megszállott asztrofotósoknak megéri a koplalást.